Díj

A Gábor Dénes-díjazottak Klubtagjainak kecskeméti látogatása

Folyó év május 25-én a Gábor Dénes-díjazottak Klub tagjainak egy csoportja egész napos látogatást tett Kecskeméten. Ennek során először felkeresték a Kecskeméti Főiskolát, ahol tájékozódtak az ott folyó duális képzésről, majd megtekintették a Mercedes gyár kecskeméti gyáregységét.

Aki tehette, az oda-vissza utat egy 1969-ben gyártott old-timer IKARUS 55-ös buszon tette meg, ami a csoport tagjainak átlagéletkorát tekintetbe véve igazi nosztalgia-járat volt.

A Kecskeméti Főiskolán a csoportot Dr. Ailer Piroska rektor asszony fogadta, aki előadásban ismertette a főiskola GAMF (Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola) Karán 2012 óta folyó duális mérnökképzést, annak tapasztalatait. A duális mérnökképzés több évtizedes németországi tapasztalaton alapulva a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-vel és a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.-vel együttműködésben indult, de ma már közel 40 partnercéggel karöltve folyik. A duális képzésben részt vevő hallgatók a főiskolát a normál képzés keretében végzik, a cégeknél történő gyakorlati képzésük „szabadidejükben” (pl. az oktatási szünetben) történik. Amennyiben a duális képzésből kiesnek, időveszteség nélkül folytathatják normál tanulmányukat. A cég, mellyel tanulmányi szerződést kötnek, jelentős mértékű, rendszeres anyagi támogatást nyújt (és végzésük után munkalehetőséget biztosít), melynek feltétele az évveszteség nélkül nyújtott jó tanulmányi eredmény. Ez elegendő motiváció ahhoz, hogy a normál képzés teljesítési átlagánál sokkal jobb eredményeket érjenek el. Ugyanakkor a támogatás nem kötelezi a diákokat arra, hogy diplomaszerzés után az adott cégnél vállaljanak munkát; a tapasztalatok azt mutatják, hogy mégis a céghez való hűség az abszolút jellemző. A duális képzésben végzett mérnökök kellő gyakorlati tapasztalatuknak és cégismeretüknek köszönhetően rögtön érdemi munkát tudnak végezni, karrierjük a normál képzésben végzettekénél hamarabb indul, a ranglétrán gyorsabban jutnak előre.

Rektor asszony előadása után Németh Ákos, a Mercedes oktatási és képzési igazgatója beszélt röviden a duális képzés Mercedesnél történő megvalósulásáról.

Ezt követően a látogatók megismerkedtek a GAMF Kar járműfejlesztő csapatának munkájával, eredményeivel. A csapat 2009 őszén kezdte fejleszteni energiatakarékos járművét, amellyel 2010 májusában versenyzett először. A Shell által meghirdetett nagyszabású nemzetközi versenyre egyetemi, főiskolai csapatok jelentkezhetnek saját tervezésű és építésű járművel.  A feladat minél nagyobb távolságot megtenni egy liter üzemanyaggal. A Megaméter nevű járművel a csapat célkitűzése az 1000 km/1 fogyasztás elérése volt. Azóta számos nemzetközi versenyt nyertek, ötször döntötték meg a magyar rekordot, legjobb eredményükkel pedig átlépték a 3000 km/l-es álomhatárt, amellyel világviszonylatban is a legjobbak között vannak. Az elmúlt évben pedig 3000 km-es út után hetedik helyen ért célba az általuk fejlesztett MegaLux elnevezésű napelemes autó az Ausztráliát átszelő World Solar Challengen.

A Mercedes gyár megtekintése a látogatóközpontban, videókkal illusztrált általános gyár- és gyártásismertetővel kezdődött. A kecskeméti telephelyen két modell, a B-osztály és az SLA kompakt sport-típus karosszériájának gyártása és a Németországból érkező motorokkal, 32 magyar székhelyű beszállító által gyártott egyéb részegységekkel történő komplett összeszerelése folyik. A saját bölcsődével, óvodával rendelkező telephelyen közel 4.000 dolgozó négy műszakban (karácsony kivételével ünnepnapokon is dolgozva) évente több, mint 180.000 járművet állít elő; 2015-ben készült el az 500.000-dik kecskeméti Mercedes gépkocsi. A legkorszerűbb gyártósorokon több, mint 600 robot működik, az anyagmozgatást gyakran vezető nélküli, automata járművek végzik. A látogató csoport mindezt, valamint az 50 tonnás présgépek működését élőben nézhette meg.

Külön köszönet illeti meg Garay Tóth Jánost, a Klub Intéző Bizottságának tagját a kecskeméti program kitűnő megszervezéséért.

A beszámolót készítette: Apáthy István klubtag, résztvevő

Feliratkozás a legutóbbi változások RSS listájára Az oldal DokuWiki motorra épül Üzenet az adminisztrátornak