Díj

Dr. Gyenge Csaba

A díjazás éve: 2013, Gábor Dénes külhoni Életműdíj

Gépészmérnök, a Kolozsvári Műszaki Egyetem emeritusz professzora.

1940-ben született Székelyföldváron (Románia). Gépészmérnökként végzett 1961-ben a Kolozsvári Műszaki Egyetemen (KME), ahol 1979-ben PhD fokozatot szerzett. Szakmai pályafutását a Kudsiri Gépipari vállalatnál kezdte. 1970 óta a KME Gépgyártástechnológia tanszék oktatója és 1996-2004 között annak tanszékvezetője. Vendégprofesszor volt a Miskolci Egyetemen és a Budapesti Műszaki Egyetemen, 2004-2009 között pedig a Sapientia Egyetem marosvásárhelyi karán oktatott. 2004-től a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Főbb kutatási területei: különleges fogazatok technológiája, komplex felületek ultraprecíziós megmunkálása, lefejtő csigamarók geometriai és forgácsolási optimalizálása, rugalmas gyártás és szerelés-technológiák, versenyképes termékfejlesztés, gyors prototipizálási technológiák, környezetbarát fogazási technológiák. A Román Tudományos Akadémiával közösen részt vett az első román elektronikus számítógép ipari alkalmazásának beindításában 1965-ben. A Svájci Nemzeti Kutatási Alapnál megnyert pályázat révén a Zürichi ETH egyetemmel közösen végzett kutatásokat. Az elmúlt 15 évben hat TEMPUS és CEEPUS programban dolgozott. Több mint 270 tudományos cikk, 4 szabadalom és 6 újítás szerzője vagy társszerzője. Korszerű gyártástechnológiai tervezéssel foglalkozó könyveit a tudományterület alapművei között tartják számon. Vezetése alatt 20 fiatal oktató és ipari szakember szerzett PhD fokozatot. Az Erdélyi Múzeum Egyesület alelnöke 2003-tól. Elismerések: Versenyképes Termékfejlesztési Díj (2001, Budapest), Érdemdíj az oktatásért (Románia elnöke, 2004), a Miskolci Egyetem díszdoktora (2006), az Óbudai Egyetem címzetes egyetemi tanára (2012).

A díjat a gépipari technológiák, nevezetesen a korszerű fogaskerékgyártás és -geometria optimalizálása, a nagypontosságú csavarfelületek ultraprecíziós megmunkálása, a szerelési automatizálás terén elért eredményeiért, a kockázatalapú karbantartási módszer és a gyors prototipizálási technológiák széleskörű alkalmazásáért, a versenyképes termékfejlesztési módszerek bevezetéséért, a környezetbarát fogazási technológiák fejlesztéséért, és a felsőoktatásban és a doktorandusz képzésben vállalt több évtizedes tevékenységéért nyerte el.

Feliratkozás a legutóbbi változások RSS listájára Az oldal DokuWiki motorra épül Üzenet az adminisztrátornak