Díj

Dr. Kovács Magda († 2006.09.06.)

“villamosmérnök, mérnök-közgazdász, PhD, a Gábor Dénes Főiskola kuratóriumának elnöke

A díjat a nyugati Távoktatási Képzés honosításában, a nyitott rendszerű képzés nappali oktatási módszerekkel kombinált metodikájának kidolgozásában, a felsőfokú informatikai képzést biztosító magánoktatási létesítmények hálózatának létrehozásában és Erdély, Szlovákia, Szlovénia magyar-lakta területére történő kiterjesztésében vállalt irányító és szervező munkájáért, “tanulóbarát” tankönyvei kidolgozásáért kapta.

Budapesten született 1931-ben. A Budapesti Műszaki Egyetemen villamosmérnöki, majd 1966-ban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen mérnök-közgazdász diplomát szerzett. Egyetemi doktor, PhD.Kutatási-fejlesztési tevékenysége többek között kiterjed a szilícium egyenirányítók, a Master Slave mikroprocesszoros rendszerek, az egységáramkörök területére. 1979-ben megalakította az LSI Oktató Központot – a Mikroelektronika Alkalmazásának Kultúrájáért Alapítványt, amelynek főigazgatója. 1988-ban OPEN UNIVERSITY szervezetet hozott létre. 1992-ben az LSI Oktatóközpont a SZÁMALK-kal együttműködve megalapította a Gábor Dénes Főiskolát, ahol a világviszonylati tendenciákhoz igazodva korszerű képzési módszereket vezetett be. Kutatási témái „a minőség az oktatásban”, ami a tartalmi és formai kérdéseken túlmenően a multimédia területét is jelenti. Publikációinak száma 120 feletti, harminc szakmai könyv szerzője.

A Tarján díj tulajdonosa, munkásságáért elnyerte az ERCOLE D’ORO ad iniziativa dell’ Accademia Internazionale per gli Studi Economici e Sociali (Róma, 1994), a Magyar Köztársaságért Érdemrend Középkeresztjét (1997).”

Feliratkozás a legutóbbi változások RSS listájára Az oldal DokuWiki motorra épül Üzenet az adminisztrátornak